Irások innen-onnan

Néhány komolyabb hangvételű irás, innen-onnan.

***

Mi a baj a mai fiatalokkal?

Bár a cim egy szokásos miért-isznak-cigiznek-drogoznak-a-10-éves-kölkök témáról árulkodik, nem azt fogom fikázni. Hanem inkább a fiatalok izlését. Oké, egy technovilágban élünk, sok az elektronikus cucc meg minden, mostmár egy talkshow-t nem tudnánk úgy elképzelni, hogy ne lenne benne pár hülye speciális effekt, nemhogy egy filmek. Az effektekkel addig nincs bajom, mig túlzásba nem viszik őket (300 például, bár a filmet még nem láttam, de nincs is szándékomban). De hogy eszméletlenül szar filmekre azt mondják, hogy “hú de beparáztam tőle bazmeg, aztán nem mertem hazamenni, mer attól féltem freddy krueger kiugrik a bokorból baszmeg”, az már tökre idegesit. Ezt a bejegyzést néhány osztálytársam pár nappal ezelőtti beszélgetése hozta létre, amit a buszban hallottam… Először is, valaki azt mondta, hogy a Rose Red (A rózsa vére) nagyon ijesztő. Már bocs, de mi benne az ijesztő? Parapszichozagyvaság ecsetlése négy órán át, közben megszórva pár hülye szellemmel? És kérlek, attól, hogy egy film két CD-n van, még nem két részes (más dolog, hogy ez esetben nem is filmről, hanem minisorozatról van szó, de okés, norma vagyok és ezért nem károgok). Aztán A sziget. Nem láttam a filmet, de ezt sem szándékozom. Már eleve egy gagyi alaptörténet (krónozzák agyra-főre az embereket). Erre azt mondani, hogy horror? Istenem, mi van a szájbervilággal? Scifi… tod scifi… Aztán van egy olyan scifi-dráma (?), aminek a magyarok nemes egyszerűséggel A gömb nevet adtak (eredetiben Sphere). Ez is horror? Most vagy én vagyok tök hülye, vagy mindenki az körülöttem… Báh, de idegesitenek az ilyen hülye dolgok (tom, hogy néha/sokszor én is hülyeségeket irok, de az nem idegesit engem xD).

Akkor jönnek a mai komédiák. Valahol ezt olvastam “tinédzserek szexuális baklövéseit bemutató filmek” (vagy valami ilyesmit… sorry, de nincs kredit :)). Az Amerikai Pite már egy egész sorozattá nőtte ki magát. Miért? Mert veszik, mint a cukrot. Vagy még annál is jobban. Miért ne röhögnénk ki egy szüzességét elvesztein készülő fiút, amint zsebhokizás közben véletlenül hozzáragasztja a kezét a farkához? Ez tök nevetséges! Vagy milyen érdekes az, ha horrorfilmeket fikáznak agyonra, rengeteg gecivel meg fűvel? (Scary Movie 2-re gondolok) A röhögésbe fogunk belehalni… Ez csak nekem nem érdekes? Mi van a régi komédiákkal? Azok kábé még valamit érnek is (Mr. Bean, Allo Allo meg még egy pár), nem úgy  mint ezek a 16karikás szarok. Okádnom kell… /broaf

A zenei izlést nem fogom megemliteni, mert az még egész jól van. Hallgasson mindenki, amit akar. Ha techno, legyen techno. Ha rock, legyen rock. Ha folklor, legyen folklor. Nem érdekel különösebben. Én is hallgattam majdnem minden műfajt régen, mig rá nem találtam arra a műfajra, ami tényleg tetszik (és az az érdekes, hogy régen azt sem értettem, mi a jó a death metal-ban, most meg rajongok érte :P). Kell idő, mig mindenki megtalálja a helyét a világban (az én helyem hol van?).

A könyveket/olvasást meg sem emlitem. Merüljön mindenki bele a hülye kántersztrájkjába, meg a többi lövöldözős cuccba, nem érdekel különösebben. Csináljon mindenki, amit akar, de aztán te lepődjünk meg, ha egyre több John Wayne Gacy vagy Charlie Manson szaladgál az utcán… Ez az új generáció…

Az egész viszont KÚRVÁRA NEM ÉRDEKEL…

***

Nincs cim

Az alant elterülő szöveg unalmas meg minden. Tudom. De csak azért irom le, hogy megszabaduljak tőle. Átnézni nem fogom, mert nem érdekel mit irok le…

Újból nyolcadikos akarok lenni. Ez a világ, amibe most belecsöppentem nem tetszik. Nagyon nem tetszik. Útálom. Okádnom kell tőle. Nem értem miért kellett elmennem a Kókai suliból. Tudom, hogy kiöregedtem meg minden, de akkor is. Imádtam ott lenni. Mindenkit ismertem, a 90%-uk haver volt meg minden. Itt meg senkit sem ismerek. Ahányszor beülök a buszba az osztálytársaimon kivül senki sem ismerős (no jó, ez nem igaz, néha van egy-két ismerős arc). A régi társaságom széthullott. Minden erőmmel azon voltam, hogy együtt maradjon, de nem sikerült. És ez fáj. Fáj az, hogy nem azok az osztálytásaim, akik 8 évig voltak. Mostmár nincsenek azok a hülyülések, amik régen voltak. Ez hiányzik. Most is sokat hülyéskedünk, de ez más. Most mintha idegen lenne minden. Útálom az életet.

Tudtam, hogy nehéz lesz a változás, én mindig is nehezen illeszkedtem be a társaságba, de nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz. Körülbelül a sulifejezés után egy hónappal jöttem csak rá, hogy az, amit addig életnek ismertem vége szakad és egy másik fog következni, az, ami bevezet az igazi életbe. NEM TETSZIK AZ ÉLET… GYEREK AKAROK MARADNI MINDIG. KIS ELEMIS GONDTALAN GYEREK… Akkor szeptember körül azt gondoltam, hogy hé, egész jól beilleszkedtem, megszerettem az osztályt és nem hiányzik az előző. Akkor szeptember volt. Most március van. Majdnem fél év telt el azóta. És egyszercsak az jut eszembe, hogy ez szar, újból nyolcadikos akarok lenni… A mostani osztályról alkotott véleményem összeomlott. Idegenek lettek…

Mi van a régi osztályommal? Vannak olyan exosztálytársaim, akiket már a felvételi óta nem láttam (vagy ballagás óta). Biró Diát nem láttam ezer éve. Azt sem tudom már, hogy barna a haja vagy szőke. Kis Diát se láttam ezer éve. Tibikét már ezer éve nem láttam. Ballagás óta. És akármennyire is kiálhatatlannak mondják, engem sose bántott, haver volt… Valet meg Hargitát ritkán látom, pedig egy városba járunk suliba. Csombet látom legtöbbször, meg Antrax-ot is kéthetente egyszer. Izzy-vel beszéltem december elején… De még ha most leállunk egymással szót váltani, az nem ugyanaz. Nincs meg az a kötődés már, mind függetlenek vagyunk egymástól. Ezt útálom… A többi elemis haveromról ne is beszéljek. Dudli egy évvel idősebb tőlem. November óta nem láttam. Koxy volt egykor az osztálytársa, őt néha látom, de nagyon ritkán. Újból azt akarom, hogy szünetekbe összeüljön a társaság az udvaron, dumáljunk mindenféle hülyeségről és röhögjünk. Ez sosem lesz már… A szomszédomat nem láttam már december eleje óta. És a szomszédom a kúrva életbe! Söröst se láttam már ezer éve. Filippel is már majd egy éve nem dumáltam (oké, a múlt héten cseteltem vele párszor, de a cset nem ugyanaz). És jobb, ha most befejezem a felsorolást, mert sosem érnék a végére…

Most valahogy abba korszakba jutottam, mikor nincs helyem. Nekem az a hátralévő három és fél év nem elég arra, hogy újból olyan kötődés jöjjön létre az osztálytársak között, mint az előző osztályommal… És különben is, minek? Befejezzük a négyet, aztán valószinűleg a büdös életbe nem találtunk egymással (főleg, akik messzebb laknak. Mikor fogok majd találkozni a gombosi osztálytársammal, mikor azt se tudom, hol van Gombos?). És az már megint egy másik kor lesz… Akkor már nem készit senki fel semmire. A magam lábán kell megállnom. Felnőtt leszek és el kell igazodnom a világba… De miért érzem úgy, hogy nem fog menni és azt az egy kiutat választom?

Hazafelé úgy gondoltam, hogy veszek két liter sört, előtte benyugatózom magam, majd megiszom… De nem tettem. Nem akarom a fájdalmat alkoholba folytani… Bármilyen jól is hangzik…

A kúrva életbe… Összelelkiztem egy bejegyzést… De igy legalább jobban érzem magam… Egy kicsit..

***

Reklámok

Kimossák az agyad. Főleg, ha minden fél órában tiz percet kell belőle nézned. Mindenki röhög benne, üveges szemekkel bámulnak a kamerákkal, csillogó fehér fogakkal és kirúzsozott ajkakkal megáldott szájukkal mindenféle hülyeségről tátognak, amit te nem hallasz, csak a frekvenciák és zörejek összeolvadt hangsávjait hallod a hangszórókból. A reklámok története körülbelül arról szól, hogy van egy gond (hüvelygomba, lábgomba, elszineződött lábujjkörmök, repedezettt sarkak, tamponok és egyéb gusztustalanabbnál gusztustalanabb dolgok), majd a reklám főszereplője a terméket maga elé tarva valósággal a pofánkba nyomja. Bekeni a fájó testrészeit, majd a következő pillanatban mindenki röhög régi szép időkön. Szóval, ez a nézőből azt a reakciót váltja ki, hogy ha bekeni a mókusát egy kenyőccsel, fél óra múlva a váló félben lévő férjével és a narkós, embert gyilkoló gyerekeivel röplabdázik a kertben (és közben nem gondol arra, hogy mozgásképtelen, tizenhárom éves kora óta tolószékben él). Elszalad/elgurul hát a legközelebbi boltba és bevásárol mindenféle haszontalan, sőt az emberi szervezetet széjjelromboló terméket. És csodálkozunk, hogy teljesen egészséges metabolizmusú emberek hirtelen negyvenhét évesen elpatkolnak? kapjátok be… Komolyan, engem ezek a reklámok a régi kommunista rajzfilmekre hasonlitanak, ahol a tudatalattinkba ültetik a gondolatot, tudatunkat megkerülve. És igen, szerintem ez művészet – akármilyen nagy szarnak tartom és akárhogyan undorodom tőle.

***

Szellemek

Imádom az emberi agyat. Olyan sok hülyeséget hitet el velünk. De komolyan. Próbáld beszimulálni magadnak, hogy valaki néz a sötétben, vagy valaki figyeli a hátad mögül hogy milyen weblapokra jársz. Esetleg valaki szól hozzád vagy valamit hallasz vagy látsz. Rögtön megjelenik. Ezért kell keresni a szellemeket? Akiket mi szellemeknek tartunk valójában gondolatok. Az emberi agy mindig a logikát és arcokat keresett mindenben. Ezért van az, hogyha sokáig nézzük egy fénykép hátterét felfedezünk valami “paranormálisat” benne. Mindez persze tudatalatti és el is hisszük, hogy az a valami ott van, aminek nem kéne ott lenni. (ilyenkor milyen okosnak érzem magam).

pár példa:

Anno régen mikor még telefonos netem volt egy ideig le voltam tiltva, mert jó sok telefonszámlát összekapartam napokig tartó netes utazásaim alatt. Ilyenkor a folyosón levő telefonnál kihúzták a kábelt és én nem tudtam csatlakozni. Ezt úgy oldottam meg, hogy éjszaka/este kimentem és bedugtam, majd reggel lecsatlakoztam ismét. Apám akkor korházban volt, tesómék (akik az emeleten laknak) se értek még haza és olyan 10 óra múlhatott valamennyivel. Anyám má lefeküdt. Én tiszta sötétben kimentem és elkezdtem kotorászni mikor valamit hallottam az emeletről. Először azt hittem, hogy hazaértek tesómék, de felnéztem és láttam, hogy sötét van fent. És ugye ilyenkor elkezd az ember gondolkodni, hogy mi lehetett az. Újból halottam valamit, most mintha valami kisgyerekek szaladtak volna a lépcső felé. Még szép hogy bementem a szobába. Sima érzéki csalódás volt, mert ugyan ki akarna engem kisérteni.

Aztán volt egy olyan is, hogy egyszer vihar volt kint (olyan nagyon éjszaka lehetett, fogalmam sincs hány óra), az ablak nyitva meg minden. Én meg nem tudtam aludni. Feküdtem az ágyba nyitott szemmel és minden villanásnál megláttam a szobában lévő bútorokat meg mindent. Aztán egyet villant és arra az egy másodpercre úgy láttam, mintha valami kisgyerek forogna a székemen. Ismét, ki halhatott volna meg a házba, he? Senki és ki költözött volna ide a gettóba? Senki. Meg különben is, a következő villanásnál minden rendben volt és a szék is úgy állt, mint ahogy hagytam.

És az utolsó (bár volt még egy pár eset, de most hirtelen ez a három jutott eszembe). Ez egy egyszerű és az egyik legfurcsább, mert mittomén… Magam voltam otthon (tesómék fönt voltak ugyan, de az másik ház). Nemtom ez olyan délután lehetett. Az ajtóm nyitva volt meg minden. Épp felkeltem az ágyról (néztem valamit a tévén) és elindultam a gépem felé, mikor kinéztem az ajtómon és mintha egy olyan szürkéssárga valami átsuhant volna a szobában körülbelül olyan szemmagasságban. Szerintem egy autó ment csak el és a nap visszaverődött a festékéről/üvegéről. Mindenesetre ez érdekes volt :D

Aztán miért van az, hogy “háborús idők alatt” jó sokan látnak szellemeket. Akik hisznek ebben könnyű a magyarázat, akkor sokan meghalnak váratlanul, úgy hogy még nem jött el az idejük és a földön maradnak, ill. annak a helynek a közelében ahol meghaltak. Izzy múltkor mutatott egy videót (ami többet között inspirált egy kis kutatásra is), amit egy most katona haverja vett fel. Valami tankpróba vagy mi volt, az a valaki meg állt egy dombon és kamerázott mikor egy “szellem” átsuhant a felvételen. Be kell, hogy valljam nem nézett ki füstnek, meg gyorsabb is volt a füstnél (mint ahogy arra Antrax rá is világitott később) és igazából szellemnek tűnt, de nem lehet ez csak egy egyszerű illúzió esetleg ködfoszlány? Meg még mindig fennáll az esélye annak hogy az a valaki valamelyik haverjától vette át a felvételt és beállitotta sajátjának.
No most eltértem a háborús szellemektől. Az én magyarázatom (totálisan noob vagyok az ilyesmiben) az, hogy az emberek a háború alatt félnek és elkezdenek minden szarban hinni. Mármint, hogy ez a pszichés nyomás az oka annak, hogy szellemeket látnak.

Szóval most összegzem: Szerintem a szellemek gondolatok, amiknek mi nem vagyunk a tudatában. Talán valahol elvesztek, megkoptak vagy csak egyszerűen a speciális érzékünkkel fogtuk fel a levegőből őket (bizonyitotta valaki, hogy a gondolat nem képes megmaradni az emberi fejen kivül? hisz a viz is tud adatokat tárolni, a levegő miért ne tudna?) és hirtelen beékelődik abba a gondolatsorba, amin épp dolgozik az agyunk. Nem is csoda, hogy furcsának találjuk.

***

nemsokára lesz még…